Nyitókoncert
NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
Közreműködik:
BALÁZS JÁNOS zongoraművész
Esőnap: június 5.
Vezényel: Madaras Gergely
Közreműködik: Balázs János
Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
A Margitszigeti Színház minden évben nagyszabású eseménnyel ünnepli meg a Nemzeti Összetartozás Napját. A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.
Minden évben hagyományosan a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közösen készülünk erre a jeles napra, 2024. nyarán Balázs János, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel kiegészülve.
Olyan népszerű művek mellett, mint Liszt: Magyar Fantáziája, Beethoven 5. Szimfóniája és az Örömóda, a műsor néhány meglepetést, ínyencséget is tartogat. Olyan zenei különlegességeket, mint a hazánkban még eddig nem hallott Garam-menti táncok Moyzestől és a nagyon ritkán hallható Szláv táncok Dvořáktól.
2024. második félévében hazánk tölti be az Európai Uniós soros elnöki tisztét, ezelőtt úgy tisztelgünk, hogy a közeli, Visegrádi négyek együttműködésben részt vevő országok zeneszerzőinek műveiből válogattuk ki az ünnepi műsor darabjait. Az összetartozás szimbólumaként felhangzik majd Beethoven 9. szimfónia Örömóda című részlete, mely az Európai Unió hivatalos himnusza.
Műsor:
I. rész
Bedřich Smetana: Eladott menyasszony - nyitány
Frédéric Chopin: Andante Spianato és Grande Polonaise Brillante
Alexander Moyzes: Garam-menti Táncok
Liszt Ferenc: Magyar Fantázia
szünet
II. rész
Ludwig van Beethoven: 5. szimfónia
ráadás: EU himnusz