Színművész, rendező.
1979-ben gyerekszínészként kezdte. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban színészként diplomázott. Főiskolásként a Vígszínházban volt gyakorlaton. Diplomás színészként először az Arany János Színházhoz szerződött. 1994-től szabadfoglakozású színészként játszott a Vidám Színpadon, a Művész Színházban, a Tivoli Színházban, a Karinthy Színházban, az Újpest Színházban, a Budaörsi Játékszínben és a Pesti Vigadóban is. Nyaranta rendszeresen Tác-Gorsiumban, Gödöllőn és Kisvárdán lépett színpadra. 1998 és 2002 között a Soproni Petőfi Színház tagja volt. 2000-től állandó dramaturgja, segédrendezője a Budapest Táncszínháznak. 2004-től a Turay Ida Színház társulatának tagja. Dramatizálással, írással és díszlettervezéssel is foglalkozik. Fotói folyamatosan jelennek meg különböző lapokban. Szinkronstúdiókban is a népszerű, sokat foglalkoztatott művészek közé tartozik. Érdekes orgánuma szinkronszerepeit egyedivé teszi. Színházi és szinkronszerepei mellett játszott a Nyolc évszak című sorozatban is. 2011-től a Turay Ida Színház által működtetett Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színházban is dolgozik, mint színész és rendező.
Fontosabb színházi szerepei:
Terence Frisby: Lány a levesemben – Jimmy
Marc Camoletti: Négy meztelen férfi – Jean
Eugène Scribe: Fra Diavolo – Beppo
Illyés Gyula – Litvai Nelli: Szélkötő kalamona – Palkó
Sławomir Mrożek: Vatzlav – Illaberek
Neil Simon:
- Furcsa pár – Roy, pókerező
- Furcsa pár (női változat) – Jesus
Bokor Fekete Krisztina – Malek Miklós – Gergely Róbert: Csipkerózsika – Király
Tabi László: Enyhítő körülmény – Tibor
Varga László:
- Kossuth vagy Széchenyi? – Korpár Gábor
- A nagy hal – szereplő
Jacques Deval:
- Tovaris – . Georges
- Francia szobalány – Joris, a komornyik
Jacques Deval – Nádas Gábor – Szenes Iván: Potyautas – Raoul
Alexander Breffort – Margauerite Monnot: Irma, te édes... Roberto; Hekus; Achille
Thornton Wilder – Michael Stewart: Hello, Dolly! – Rudolf (főpincér)
Georges Feydeau:
- Bolha a fülbe – Camille Chandebise
- Osztrigás Mici – Coringnon hadnagy; Mongicourt, orvos
William Shakespeare:
- Sok hűhó semmiért – Don Pedro
- Rómeó és Júlia – Tybalt
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Karamazov testvérek – Aljosa
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert – Trofimov, Pjotr Alekszejevics, diák
Georges Berr – Louis Verneuil – Fényes Szabolcs – Mihály István: Hazudni tudni kell – Muzot, magánnyomozó
Arisztophanész:
- Lysistrate – Karion
- Nők ünnepe – Xelsiloschos
Szophoklész:
- Antigoné – Második őr
- Oedipus Kolonosban – Kolonosziak kara
Plautus: A hetvenkedő katona – Pleusicles
Benjamin Jonson: Volpone – Mosca, Volpone parazitája
Szigetvári vértanúk – szereplő
Grimm fivérek: Holle anyó – Mesélő hangja
E. T. A. Hoffmann – Pjotr Iljics Csajkovszkij: Diótörő – Narrátor
Csongrádi Kata: Bohóckirálynő – Misike, a súgó
Mikó István: Repülni akarok – Mozart
Kisfaludy Károly:
- A Hűség próbája – szereplő
- Kérők – szereplő
Szigligeti Ede: Liliomfi – Szellemfi, vándorszínész
Katona József: Bánk bán – Solom mester;1. békétlen
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai – Baradlay Jenő
Csiky Gergely: A nagymama – Kálmán, a báró rokona
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – Ádám
Barta Lajos: Szerelem – Kocsárd, temetkezési vállalkozó
Vaszary Gábor – Buday Dénes – Bradányi Iván: A meztelen lány – Viktor
Zilahy Lajos: Az utolsó szerep – Portás a Viktória Panzióban
Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres – Huzdli úr, házmester
Békeffi István – Lajtai Lajos: Okos mama – Báró Léderer Teddy
Békeffi István – Szentirmai Ákos – Bradányi Iván: Kölcsönkért kastély – Gruber Sándor, ügyvéd
Eisemann Mihály – Szilágyi László: Tokaji aszú – Csendőr
Móricz Zsigmond:
- Sári bíró – Jóska
Móricz Zsigmond – Miklós Tibor – Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig – Nagy úr, öregdiák
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön – Küsmödi bácsi
Tamási Áron: Ábel – Ábel
- Énekes madár – Kömény Móka, fiatal legény
- Vitéz lélek – Büllents
Rideg Sándor: Indul a bakterház – Bendegúz
Spiró György: Az imposztor – Damse
Kertész Mihály: Na, de államtitkár úr! – Máté, altiszt és főportás
Hubay Miklós – Ránki György – Vas István: Egy szerelem három éjszakája – Menyhért
William Somerset Maugham:
- Imádok férjhez menni – Raham, ügyvéd
- Dzsungel – Ongh Chi Seng
Presser Gábor – Horváth Péter – Sztevanovity Dusán: A padlás – Rádiós
Rudyard Kipling – Topolcsányi Laura: A dzsungel könyve – Akela; Sir Kán
Girard Antonie Tabarin: A Széltoló – szereplő
John Steinbeck: Egerek és emberek – George
Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka – Rica Venturiano járásbírósági irattáros, joghallgató és közíró
Ken Kesey – Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére – Scanlon
Miguel de Cervantes – Dale Wasserman – Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja – Pedro
L. Frank Baum: Óz – Ozzy bácsi, a postás; Óz, a varázsló
Peterdi kabaré – szereplő
Kálmán Imre: Marica grófnő – Ödön
Eisemann Mihály – Zágon István – Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj – . Makáts Csaba
Willy Russell: Vértestvérek – Sammy
Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal – Richard
Anthony Marriott – Alistair Foot: Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk Peter... Hunter
Georgo Faloni: Ártatalan vagyok – Portás
F. Scott Fitzgerald – Arthur Valentin Grósz: Sztár leszel! – Robert Taylor, gondnok
Topolcsányi Laura:
- A medve nem játék! – székely pajzán történetek – szereplő
- Segítség, én vagyok a feleségem! – Kisbéla
- Aladdin – Jágó
- Tündéria – Bárd
- A Mikulás manói – szereplő
- Bubamara – Cickány, Báró barátja
- Topolcsányi Laura – Berkes Gábor: Csakazértis szerelem – Rendőr
Topolcsányi Laura – Berkes Gábor: Ikrek előnyben – Country Jack
Báldi Mária – Berkes Gábor: A nők (is) a fejükre estek – Ernő, portás
Kiss József: Az angyalok nem sírnak – Hadközeg, felkelő
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek – Giovanni, a cukrász
Vajda Anikó – Németh Zoltán: Nem tudok élni nélküled – Alex (Misi fia, Lili bátyja, 35 körüli)
Ken Ludwig: Mi van a szoknya alatt? avagy a káprázatos kisasszonyok – Butch
Rendezéseiből:
Lara De Mare: Amerikai legenda (Turay Ida Színház)
Topolcsányi Laura: A Mikulás manói (Turay Ida Színház)
Topolcsányi Laura: Aladdin (Turay Ida Színház)
Carlo Collodi: Pinokkió (Turay Ida Színház)
L. Frank Baum: Óz (Turay Ida Színház)
Játékfilmjei, televíziós munkái:
Kossuth vagy Széchenyi? (magyar tévéjáték, 1977)
A szeleburdi család (magyar vígjáték, 1981) – Radó
Az élet muzsikája – Kálmán Imre (magyar vígjáték, 1984)
Shakespeare: III. Richárd (TV-film, 1992)
A nagy hal (magyar vígjáték, 2000)