Tytuł


Wybierz termin



Nyitókoncert - NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
(esőnap: június 8.)

Műsor:
Liszt Ferenc: Les Préludes
Antonín Dvořák: IX. szimfónia e-moll “Az Újvilágból”, op. 95

Vezényel: Héja Domonkos

A Nemzeti Filharmonikusok minden évben rendszeres fellépője a Margitsziget Szabadtéri Színpadnak. Hazánk legrangosabb szimfonikus együttesének koncertje a ráhangolódás és a nyárindítás fontos része. Az idei koncert lángoló lelkületű alkotók és előadók időkön túli találkozását ígéri.

Elhangzik többek között Liszt Ferenc: Les Préludes című szimfonikus költeménye. A viharos életű virtuóz ízig-vérig romantikus felfogásban fogant műve óriási energiákat felszabadító alkotás, méltán lett a zeneértő közönség kedvence.

A nyár nyitására összeállított műsor másik alappillére Antonín Dvořák "Új világ” szimfóniája. A magyar mesterhez hasonlóan, Dvořák is rengeteg időt töltött a hazájától távol. Gyökereit sosem feledve, műveiben mindvégig felhasználta a cseh folklór elemeit. A 9. "Új világ” szimfóniáját New Yorkban, a Nemzeti Konzervatórium pályázatára írta, mely zsűrijének maga volt elnöke. Az időt állónak bizonyult kompozíció nem meglepő módon elnyerte a fődíjat. Az Amerikában született nagy szabású alkotása tételeiben megidézi a modern nagy város, a tradicionális indián és a cseh folklór világát.

E mű méltóképp zárja nyitókoncertünket, hisz kifejezi színházunk küldetését: „Ápolni a hazai kincseket, és kinyílni a világ felé, hisz a kultúra egyesít.”

Proponujemy również


A karneváli események egyik koronája minden évben a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor, a külföldi és hazai táncegyüttesek…

A Cotton Club Singers 2022-ben 15 év szünet után feléleszti a legsikeresebb koncertshow-ját, az ABBA-JAZZ-t.

Több mint egy szerző, több mint egy előadó, több mint 500 dal: ő FENYŐ MIKLÓS. 2022-ben is lesznek meglepetés vendégek…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.